Épül Ausztria legmagasabb tornya

Több éves késéssel, de végre megkezdték a 220 méter magas DC Tower 1 építésén a bécsi Donaucity területén. A felhőkarcoló a francia Dominique Perrault tervei alapján készül, és befejezése után a 202 méterre nyúló Millennium Towertől veszi át Ausztria legm

Ezeket se hagyja ki!

Százmilliós Zsolnay-díszburkolat Pécsett

Ferenczy-díjas keramikusművész, Nagy Márta műve díszíti a ma megnyitott új Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületét. A 600 négyzetméter területű, több mint 60 ezer darabból álló, 19 különböző színt tartalmazó alkotás a hat emelet magasságú, központi térként is szolgáló aulát díszíti.

Rokoni szálak: új mentességek az illetéktörvényben

2010. augusztus 16-ai hatállyal két új illetékmentességgel egészült ki az illetékekről szóló törvény. Az örökhagyó és az ajándékozó egyenes ági rokona (leszármazottai, felmenői) által megszerzett örökrész, illetve ajándék immár annak értékétől függetlenül

Mobilház: ingó vagy ingatlan?

Eleinte csak a tengerentúlon ismerték és használták előszeretettel az úgynevezett mobilházakat, melyeket egyik városból a másikba , teljes felszereléssel, berendezéssel együtt , könnyedén átszállíthattak lakói. Napjainkban már hazánkban is elterjedtek eze

Guy Richie és a Dior közös ámulatba ejtő filmje

Guy Richie jegyzi a Dior Homme legújabb reklámfilmjét.

Tibeti és kínai utazást nyertek a diákpályázat nyertesei

A Kohn Pedersen Fox Associates (KPF) iroda által szponzorált és az Architectural Foundation (AF) által szervezett pályázat, a hat éve futó KPF/AF Student Travel Award idei nyertese pályamunkájában a tibeti Lhásza városát vette górcső alá.

Energiahatékony téglaházak építész szakkonferencia

EUROCODE 6-8 Szakkonferencia a BME szervezésében

Garázsok és a bennük tárolt autók biztosítása. Mire és mennyit fizetnek a biztosítók?

A lakások és házak biztosításáról sok szó esik mostanság, hiszen az árvizek, az esőzések és a viharok idén különösen rávilágítanak ezek fontosságára. De mi van a garázsokkal, és az ezekben tárolt milliókat érő autókkal? Ezek biztosítási lehetőségeinek jár

A közelmúlt új fogalmai

MKIK regisztrációhoz kötött kivitelezési jogosultság, fedezetkezelő intézménye, energiatanúsítás. Sikerült velük megbarátkozni? Bevezetésük elérte a hozzájuk fűzött célokat?

Bérlakásépítési program 2 éven belül

Csak azokat szabad segíteni és támogatni a közösség részéről az önálló lakástulajdon megszerzésében, akik képesek az azzal járó terheket folyamatosan teljesíteni, és a lakás fenntartási költségeit is finanszírozni. Akik erre nem képesek, azoknak nem mego

Változás előtt az európai városok

Milyen lesz a jövő városa? Megtudhatjuk az EUKN szeptember 13-14-én megtartott budapesti konferenciáján.

A hobbi-divattervezők álma

17 dollárért bárki divattervezőnek érezheti magát egy kis füzet segítségével.

Szakrális építészeti konferencia

A MÉK Belsőépítészeti Tagozata szeptember 28-29-én kétnapos konferenciát szervez budapesti és esztergomi állomásokkal.

Kezeslábas hálózsák trendi színekben

Lefekvés előtt igazgatni kell, hogy magunkra tudjuk venni, aztán belebújva felhúzni a cipzárt. Alvás közben megfordulni szinte lehetetlen feladat, arról már nem is beszélve, hogyha valamiért fel kell kelni, kezdhetjük elölről a mutatványt.

Méltánytalanul magas lehet a négyzetméter alapú telekadó

Szélsőséges esetben az ingatlan értékét meghaladó adót is kivethet az önkormányzat, miközben nem lépi túl a törvényben meghatározott maximumot. A helyi adókról szóló törvény rendkívül tág mozgásteret biztosít a helyi képviselő-testületek számára, ami sér

Meg tudom egyedül csinálni a lakásom festését?

Egy kis bátorság és kézügyesség mellett nem árt ha tisztában vagyunk néhány alapismerettel. Ha elégedettek vagyunk a felülettel és csak át akarjuk festeni az elkoszolódott felületeket vagy meguntuk az eddigi színeket, valószínűleg könnyen el tudjuk végez

Az Air Max átalakulása

A Nike és Paul Jenkins grafikus együttműködéséből született meg a Nike78 projekt, melynek célja, hogy kreatívok bevonásával a sportcipők legkülönbözőbb felhasználási lehetőségeire világítson rá.

Épületszerkezetek és szellôztetés kapcsolata

Az épületek állagvédelmi követelményeit az uszodák, fürdôk esetében igen gondos tervezéssel kell biztosítani és , megfelelô, általában 24 órás üzemeltetéssel , fenntartani. Alapvetô követelmény, hogy a külsô falszerkezetben, illetve a tetôszerkezetben a p

Karcsúsító minták a Use őszi-téli kollekciójában

Elkészültek a Use 2010/2011-es őszi-téli kollekciójának kampányképei.

A Lanvin engedett a svéd csábításnak

Novemberben debütál világszerte a Lanvin kollekciója a H&M-ben.

Libeskind tervezi a Kanadából kiutasított zsidók emlékművét

Kanada második világháborús szerepvállalásának egyik leginkább szégyenteljes epizódját idézi majd fel az az emlékmű, amelynek pályázatát nemrég nyerte meg a világhírű építész, Daniel Libeskind. 1939-ben a kilencszáz, a náci Németországból menekülő utast s

Tomcsányi Dóri: A szélfútta kelmék dinamikája

Tomcsányi Dóri ezúttal a szélfútta kelmék dinamikáját keresi.

Bélyegen Kázmér és Huba

A rajzfilmszereplők népszerűsítésében élen járó amerikai posta a Simpson-család után a gyerekek és felnőttek újabb kedvenceit adaptálta bélyegre. A 44 centes névértékű papírszeleteken Garfeld és Ubul, Kázmér és Huba, Dennis, a komisz, valamint két, itthon

Tetőtervezési egyszeregy

A ház teteje nem csupán funkcionális, de esztétikai szempontból is rendkívül fontos. Amikor a tervező a megfelelő tetőszerkezeten gondolkodik, számos tényező befolyásolja döntését: az épület típusa, statikai sajátosságai, a környék építészeti stílusa, a t

Múzeumot építenek a második világháborúnak Lengyelországban

Nemzetközi tervpályázaton kereste az építészt a II. világháború emlékére tervezett múzeumhoz a lengyel kormányzat. Az imponálóan előkészített versengésen végül egy lengyel irodát sorolt az első helyre a többek közt Daniel Libeskindet is soraiban tudó zsűr

Tokiói bank grafikus formákból

Főépítészi konferencia - Átadták Az év főépítésze díjat

Horváth András, Paks főépítésze lett idén Az év főépítésze, Jeney Lajos építészmérnök, Hajdúnánás és Mezőhegyes főépítésze pedig Főépítészi életműdíjat vehetett át csütörtökön Pakson, a XV. Országos Főépítészi Konferencián.

Az ősz szépsége a veronikacserje

Egy különleges és nagyon szép örökzöld cserje, amely mint egy üde zöld puha párna ül kertünkben.

Sínen futó ajtók

Kis alapterületű lakásokban sok fejtörést okozhat, hogy az amúgy is szűkös helyen, hogyan, merre nyíljanak az ajtók, melyek használatukkor rengeteg helyet foglalnak el a térből. Ezért lehet jó ilyen esetekre a tolóajtó, amely rendkívül helykímélő megoldás

Még lehet jelentkezni az arculati képzésre

Mi fán terem az embléma? Mit várnak el egy grafikustól? Mit várhat el egy grafikus? Az Activium Kommunikációs Tervezőiroda és a Kreatív Csoport szervezésében induló Arculat- és Márkaszakértő képzés választ ad ezekre és még sok más kérdésre 2010. október 2

Szülővárosában dolgozhat a világ legismertebb építésznője

Élete első bagdadi megbízását kapta Zaha Hadid. A neves építésznő az iraki fővárosban született ugyan, de iskoláit már Nagy-Britanniában végezte, és azóta is Londonban él. Most az Iraki Nemzeti Bank kereste meg azzal: tervezzen új székházat.

Mai nap

2010/09/11 0:51:08 Teodóra, Jácint, Igor, Helga napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com